Litvánia
Litvánia lakosságának demográfiai jellemzői közé tartozik a népsűrűség, az etnikai hovatartozás, az iskolai végzettség, az egészségi állapot, a gazdasági helyzet és a vallási hovatartozás. Litvánia lakossága a második világháború után nőtt, 1991-ben érte el csúcspontját 3,7 millióval, de a Szovjetunió felbomlása után, amely negatívan érintette az országot, elkezdett csökkenni.
A Szovjetunió felbomlása után a születések száma csökkent, és a népesség meredeken csökkent a viszonylag magas halálozási arány, a tömeges kivándorlás és az öngyilkossági arány jelentős növekedése miatt, ami Litvániát a világ egyik legmagasabb öngyilkossági arányával rendelkező országává tette.
2012-ben 3 millió alá csökkent a népessége, 30 év alatt pedig a negyedét veszítette el. A mai napig Litvánia termékenységi rátája az egyik legalacsonyabb a világon. Bár az öngyilkossági ráta továbbra is a legmagasabb az Európai Unióban, idővel csökkent.
Népességtrendek és kivándorlás
2019 óta több litván állampolgár tért vissza Litvániába, mint ahányan elhagyták, nagyrészt a hazájukban gyorsan javuló életminőség és gazdasági feltételek miatt. A visszatérő litván emigránsok körében egyre nagyobb a tendencia, hogy a vidéki régiókat választják a városiak helyett.
Történelmi demográfia
A legkorábbi bizonyíték a mai Litvánia lakóiról Kr.e. 10 000-re nyúlik vissza. Kr.e. 3000 és 2000 között a Corded Ware kultúra népe Kelet-Európa hatalmas régiójában terjedt el, a Balti-tenger és a Visztula folyó között nyugaton, valamint a Moszkva-Kurszk vonalon keleten.
Az őslakos népekkel egyesülve létrehozták a Baltokat, egy különálló indoeurópai etnikai csoportot, amelynek leszármazottai a mai litván és lett nemzetek, valamint az egykori óporoszok. Litvánia neve – litvánul – először 1009-ben említik.
- Az elsődleges litván állam, a Litván Hercegség Lietuva, a litvánok etnikai hazájának területén alakult ki.
- A Litván Nagyfejedelemség (GDL) születésekor a lakosság mintegy 70%-át tették ki a litvánok.
- Az új rutén területek megszerzésével ez az arány 50% -ra, majd 30% -ra csökkent.
A 13. század végén és a 14. században a GDL területe körülbelül 800 000 km2 (310 000 négyzetmérföld) volt, amelynek 10%-a etnikailag litván volt.
Az etnikai litván népesség a becslések szerint 1375-ből 420 000 volt az 1,4 millióból (a terület körülbelül 700 000 km2 (270 000 m2) volt), és 550 000 az 1490-es 3,8 millióból (terület: 850 000 km2). A ruszinok és a litvánok mellett a GDL más jelentős etnikai csoportjai voltak a zsidók és a tatárok.
1493-ban Lengyelország és a GDL együttes népessége 7,5 millióra becsülhető, ebből 3,25 millió lengyel, 3,75 millió rutén és 0,5 millió litván volt.
A Lublini Nagyhercegség nagy részét elvesztette a lengyel korona (lásd a lengyel-litván nemzetközösség demográfiai adatait). A Lublini Unió után a GDL-ben körülbelül 1/4-es etnikai arányt tartottak a felosztásokig.
A 17. század közepén és végén a GDL-ben sok pusztítás és népességveszteség volt, beleértve a litván etnikai lakosságot Vilnius vajdaságában. A pusztítás mellett a rutén lakosság arányosan csökkent az Orosz Birodalom területi veszteségei után.
1770-ben körülbelül 4,84 millió lakosa volt a GDL-nek, amelyek közül a legnagyobb etnikai csoport a ruténok voltak, körülbelül 1,39 millió - litván.
Ez a cikk több hírforrás alapján, mesterséges intelligencia segítségével készült, és szerkesztőségünk a szerkesztési elveink szerint ellenőrzi. Szerkesztői elvek · Hírtipp és kapcsolat
Hozzászólások 0